A JELENTESE.HU-RÓL

A jelentese.hu 2021-ben jött létre azzal a céllal, hogy egyszerű és közérthető formában magyarázza el egy-egy szó, illetve kifejezés értelmét, jelentését. Rájöttünk, hogy szükség van egy olyan oldalra, ami képes röviden, tömören és persze közérthetően elmagyarázni bármilyen szó jelentését, függetlenül attól, hogy magyar vagy idegen szóról van-e szó.

SZÓTÁRAINKRÓL

Nálunk minden szó esetében a teljes jelentéstartalom elolvasható, nem rejtünk el semmit „fizetős kapuk” mögé!

Oldalunk indulásakor mintegy 70 ezer angol szó és kifejezés, valamint közel 1000 idegen szó jelentése volt megtalálható. Nem sokkal később a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) elérhetővé tette számunka az élelmiszer adalékanyagok adatbázisát, melyből bárki megtudhatja, mit is takarnak az élelmiszerek csomagolásán látható E-számok.

Alig néhány héttel az indulást követően újabb megállapodást kötöttünk, ezúttal a Nyelvtudományi Intézettel, melynek eredménye egy újabb, közel 4000 elemet számláló szótár, melyben a magyar nevek jelentése olvasható.

Mindezekkel párhuzamosan még 2021-ben további két szótárt indítottunk útjára. A Szleng szótárban olyan szavakat gyűjtünk, melyeket a teljes lakossághoz képest kisebb létszámú, közel azonos háttérrel rendelkező emberek használnak (leginkább például fiatalok).

A Gamer szótár a Szleng szótár egy speciális, szűkebb metszete, hiszen ebben a számítógépes-, illetve konzolos játékok iránt érdeklők által gyakran használt kifejezések jelentését, értelmezését tesszük elérhetővé.

Jelen sorok írásának pillanatában – 2021. novemberében – már közel 90 ezer szó jelentése olvasható 6 különböző szótárunkban. Azon szótáraink, melyek egy idegen szó magyar jelentését ismertetik, hangosszótárként is működnek (a szó mellett látható hangszóró ikonra kattintva látogatóink többféle kiejtés és hang közül is válogathatnak, pl.: brit angol, amerikai angol, női hang, férfi hang, stb).

ÍGY BŐVÜLÜNK, AVAGY ÍGY LESZ EGYRE TÖBB SZÓ JELENTÉSE ELÉRHETŐ

A jelentese.hu bővülésének három alappillére van:

  1. A jelentese.hu csapata: munkatárasaink folyamatosan keresik és figyelik azt, hogy mely szavak aktuális keresettsége növekszik, s ha ezek nem találhatóak meg egyik szótárunkban sem, akkor azt megírjuk és publikáljuk.
  2. Szabadon hozzáférhet adatbázisokból, illetve egyéb felajánlások révén: szívesen publikálunk olyan szótárakat, szavak jelentését magyarázó adatbázisokat, melyek ingyenesen érhetőek el, ugyanakkor kimagasló minőséget képviselnek.
  3. Látogatóink által beküldött szavak: a jelentese.hu bővülésének harmadik, szintén jelentős forrását képezik azon látogatóink, akik az általuk éppen nem talált szavak jelentését megírják és beküldik számunkra. Ezúton is köszönjük, ha segíted a munkánkat és a közösséget/felhasználókat ezzel!

Ha bármilyen kérdésed van, vagy szeretnél velünk együttműködni, vedd fe velünk a kapcsolatot!


Ha hasznosnak találod a jelentese.hu ingyenes szolgáltatásait, akkor oszd meg másokkal is, számunkra ez nagy segítség! Köszönjük!

  

Link erre az oldalra: Rólunk

Vidanet banner