Idegen szavak szótára

ontológia jelentése

  1. (filozófia) léttan, lételmélet, létfilozófia
  2. (informatika) a mesterséges intelligencia területén a tudás megosztásának formája

Az ontológia a léttel foglalkozó, a létről szóló tudomány, a lét legáltalánosabb törvényeit is beleértve. Az ontológia szót ezen kívül használják meg az informatikai, azon belül is a mesterséges intelligencia alkalmazások területén. Itt az adott területen ismert fogalmi rendszert jelenti, melynek révén a tudás megosztható, illetve újra felhasználható.

Az ontológia jelentése magyarul, példamondattal:

  • A vallásoknak vannak közös jellemvonásaik, így például az ontológia, vagy annak tudása, hogy a létezés nem ér véget a halállal.

Az „ontológia” kifejezés a görög on (létezés/lét) és a logos (jelentése: 1, Arisztotelész szerint az ésszel bíró lélekrész; 2, szó, beszéd, nyelv, ige; 3, tudomány) szavak összekapcsolásából származik.