Idegen szavak szótára

pünkösd jelentése

Pünkösd jelentése magyarul az idegen-szavak szótára alapján. Tudd meg, mi a pontos jelentése most ✔️ pünkösd jelentése közérthetően itt.
  1. (vallási) áradás, kiáradás → a Szentlélek eljövetele

A pünkösd a keresztény vallás egyik fontos ünnepe, amit a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartanak. Pünkösd szó maga áradást, kiáradást jelent. A Biblia szerint pünkösdkor Jézus lelke leszállt az égből Szentlélek formájában, és óriási szélvihar kíséretében kiáradt az apostolokra és megszentelte őket. A próféták ekkor kapták meg az isteni igazságot, amivel ezután képesek voltak minden embernek elmondani-prófétálni, mi is történt valójában Krisztussal.

A pünkösd jelentése magyarul, példamondattal:

  • A Pünkösd ünnepe a húsvét utáni 7. vasárnapra és az azt követő hétfőre szokott esni, de úgy is kiszokták számolni, hogy a húsvét utáni 50. napon ünneplik. 
  • Pünkösd ünnephez kötődik a pünkösdi király és királyné választása. A királynét a szépség, míg a királyt ügyességi versenyen választották ki.
  • Pünkösd mozgó ünnep, ezért általában minden évben máshová esik, jellemzően május végére, illetve június elejére.
  • Karácsony és húsvét után pünkösd az egyházi év harmadik legnagyobb ünnepe.

Eredet: A pünkösd szó görög eredetű: pentekosztész jelentése → 'ötvenedik' (utalva arra, hogy a húsvétot követő ötvenedik napon kezdődik).

Forrás: jelentese.hu gyűjtés + Magyar Néprajzi Lexikon → pünkösd

Ha hasznosnak találod a jelentese.hu ingyenes szolgáltatásait, akkor oszd meg másokkal is, számunkra ez nagy segítség! Köszönjük!

  

Link erre az oldalra: pünkösd jelentése magyarul