1. (eredeti) Nemzeti Együttműködés Rendszere (rövidítés)
  2. (átalakult) a Fideszhez köthető gazdasági elit; a Fidesz kormányzása idején sikeressé váló és meggazdagodó vállalkozók gyűjtőneve

A NER a Nemzeti Együttműködés Rendszere kifejezés rövidítése. A 2010-es országgyűlési választásokat elsöprő többséggel a Fidesz-KDNP nyerte. Orbán Viktor miniszterelnök ezt követően jelentette be a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, aminek fő üzenete az, hogy “mától a magyar emberek érdeke az első”. 

Az évek során a Nemzeti Együttműködés Rendszere kifejezés használata gyakorlatilag teljesen eltűnt a Fidesz-KDNP kommunikációjából. Később a NER-t az ellenzék, illetve ellenzéki sajtó kezdte el használni a Fideszhez köthető gazdasági elit szinonimájaként. A NER ebben az értelmezésben azokat a Fideszhez közeli, illetve Fideszhez köthető gazdasági szereplőket jelenti, akik a Fidesz kormányzásának idején gazdagodtak meg, illetve váltak sikeresek vállalkozóvá. 

A NER jelentése példamondattal:

  • Ha megvan a NER-kapcsolat, hétszer nagyobb eséllyel nyerhet valaki a közbeszerzéseken.
  • Újabb szlovén szállodák kerülhetnek NER-közelbe, amit a helyiek nem néznek jó szemmel.
  • Kétszer annyi osztalékot vettek ki a NER-es építőipari cégek tulajai, mint amennyi bért adtak a dolgozóiknak.
  • A kormánypárti politikusokkal és a NER-lovagokkal ellentétben a Jobbik képviselői nem jachtoztak nyáron az Adrián.
  • Jakab Péter szegényháznak nevezte az országot, ahol 4-szer többe kerül az autópálya, mint Horvátországban és ezen is a NER-elit gazdagodik.
  • Varga Judit exférje a pedofilbotrányról, Rogán Antalról és a fideszes törésvonalakról és a NER működéséről is beszélt a Partizánnak.
  • Hektáronként vásárolják fel a Balaton környékét NER-lovagok és kormányközeli vállalkozók.
Forrás: jelentese.hu gyűjtés, A Nemzeti Együttműködés Rendszeréről

Ha hasznosnak találod a jelentese.hu ingyenes szolgáltatásait, akkor oszd meg másokkal is, számunkra ez nagy segítség! Köszönjük!

  

Link erre az oldalra: NER jelentése magyarul

Vidanet banner